beszéljünk a pánikról
2022. február 28. írta: easternsugar01

beszéljünk a pánikról

ma a pánikról lesz szó, pedig hát most egy kicsit szentségtörő pofátlanságnak érzem azt, ha írok dolgokról, olyan, mintha nem venném tekintetbe azt, hogy mi is a helyzet körülöttünk. de ha én is nekiállnék ukrajnáról írogatni, mindenféle személyes érintettségek ellenére is, szerintem az is szentségtörő pofátlanság lenne, talán még rosszabb is.

így én másról írok, legalább addig is másról beszélünk, meg a suszter maradjon ugye, én nem szeretnék a tízmillió virológusból lett biztonságpolitikai szakértő egyike lenni, bár ilyet mondani is egy kicsit kínos önszenttéavatás.

lényeg, hogy ebből nem lehet jól kijönni, de ez csak az előszó volt, foglalkozzunk hát a pánikkal akkor.

nagyon sokan ugyanis, akik vezetni kezdenek nálam, ugye jogosítvánnyal már rendelkező újrakezdőkről beszélünk, mondanak olyasmit, hogy pánikolnak a volán mögött. részletekbe is megyünk ilyenkor: pánikba esésről számolnak be olyan dolgoktól, mint sávváltás, parkolás, elindulás, lefulladás.

értek én mindent, valamennyire ismerem is ezt a gyomorszorító félelmet, amiben hirtelen kimegy az emberből minden racionális döntési képesség, de van valami bajom ezzel a pánikkal. 

kicsit elinflált szó, mint a trauma, ha nagyon boomer akarnék lenni, azt mondanaám, hogy elég divatos manapság mindenre ráhúzni valaha volt pszichológiai szakkifejezéseket, mint a trauma, a nárcisztikus (vesd össze: mindenki nárcisztikus pszichopata, akinek nem tetszettem eléggé), a kötődési zavar meg a pánik. nem is önmagában a kifejezés elinflálásáról van szó, ez lehet, hogy csak az én nyelvi nyavalygásom. a szemlélet, amelyben minden valóban meglévő nyavalyánkat szindrómának tételezzük és felcímkézzük, már önmagában is elősegíti azt, hogy még nagyobb problémaként gondoljunk a dologra, mint amekkora már amúgyis. 

persze érdekes, hogy az ország egyik fele akkor sem fordul pszichológushoz, ha húsz éve depresszió gyötri, mert ugyan már fiam, szedd össze magad, a másik fele meg traumatizált áldozatnak tételezi magát, ha beszólt neki a matektanár tíz évvel ezelőtt, de ebben nem is tennék igazságot, talán csak egy kicsit papolnék arany középútról, csak amennyire ízléses. 

szóval, a pánik, a szó, amit nagyon sokat hallok, különféle komolyabb és pitiánerebb helyzetekben. vegyük ezt komolyan? üssük el egy szedd össze magad, fiammal? mindig dilemma ez, hiszen egyik ember nem érezheti magát tökéletesen bele a másik helyzetébe. de empátia az, ha nyakig beleszállok valakinek a félelmébe, és együtt még nagyobbra duzzasztjuk a dolog jelentőségét?

 

img_20220228_230806.jpg

ez a vezetésoktatásnál mindig egy komoly kérdés, hiszen nem vagyok pszichológus, nem lehet teljes felelősségem ilyesmiben, maximum megérzéseim. 

de hogy ne az én dilemmázgatásaimról legyen szó, és mondjak is valamit azoknak, akik valóban pánikban érzik magukat a vezetés bizonyos elemeitől, nézzük.

pánik, igazi pánik, halálfélelem, az, ami ukrajnában van. az, amit egy igazán fenyegetett ember érez. vagy történetesen az, amit egy igazi pánikbeteg ember érez. nem idegesség, nem kellemetlenség, nem bosszúság, nem vizsgadrukk vagy megfelelési kényszer, hanem igazi halálfélelem, néhány valós pánikbetegséget ismerő embertől, de bármely egyszerű pszichológusi ismeretterjesztő cikkből azért nagyjából tudjuk. a valóban ezzel küzdők, a valóban fenyegetettek, a valóban bántalmazottak érzése. és nem, nem jól megmondani akarom, hogy mások mit éreznek, amikor tényleg hideg verejtékben úsznak egy félresikerült parkolástól, hanem kicsit nyugtatni. nem elvitatni akarom emberektől a pánikot… bár mit mentegetőzök, egy kicsit de. 

ha ilyenkor belemegyek a kérdésbe, általában nem olyanokat szoktam hallani, hogy halálosan rettegek, hogy valami szörnyű balesetet okozok. ez még azért érthető is lenne, nem is szúrnám ki senki szemét olyasmivel, hogy ugyan már, ilyesmi nem történhet, mert az autózás veszélyes üzem, és igenis történhet. 

na, máris jól megnyugtattam mindenkit, mi?

de most azért egy kicsit mégis meg fogok: a többsége megelőzhető. 

a legtöbb válasz, amit ilyenkor kapok, sokkal inkább arról szól, hogy jeges félelem lesz rajtam úrrá attól, hogy… mit szól a mögöttem jövő, ha lassú vagyok. mit gondolnak a járókelők, hogy bénán parkolok. meg fogom padkázni az autót, esetleg meg is húzom… vagy esetleg, mögöttem dudálni fognak. és persze a klasszikus régi darab, lefulladok elinduláskor, dudálnak, ettől befeszülök, és még inkább lefulladok, és az istennek nem tudok elindulni.

hát, az a helyzet, hogy ez bizony előfordulhat, ez az autózás része, pláne az elején. és senki sem vitatja, hogy bizony mindegyik kellemetlen helyzet, az ember megalázónak érzi, elsüllyedne, mindenki neki anyázik, és ez megsemmisítő érzés. 

na de azért, a pánik mégiscsak halálfélelem.  aki igazán pánikbetegséggel él, és olyan roham tör rá, hogy tényleg és komolyan azt érzi, hogy meg fog halni, az nem hasonlítható egy kellemetlen helyzethez. a szomszéd autójának meghúzása is valóban nagyon bosszantó, még némi ordibálás is lehet a dologból, de nem fogsz meghalni, ezt szeretném kiemelni és aláhúzni.

 

ez pedig nem a halál. az a helyzet, hogy én magam is sokat ismétlem magamnak, hogy kellemetlen helyzetbe még soha senki nem halt bele. nagyon nem mindegy, mekkorának érzékeljük a problémát, és mekkorára fújjuk fel.

ilyenkor nem segít, ha az ember még feljebb nagyítja és gondosan ápolgatja ezt a meggyőződést, sőt adott esetben hisztit. 

nem azért, mert afrikában éheznek, és ukrajnában bombáznak, és lássunk már rá egy kicsit arra, hogy mi az igazi baj (bár kicsit ezért is), hanem elsősorban magunk miatt.

mi az, ami segíteni tud, ha mindezek ellenére ilyenkor ellepi a tenyeredet az izzadság, és kétszázra megy a pulzusod?

levegő. tudom, közhelyes. engedd le a vállad, fújd ki a levegőt, és gondold át egy pillanatra.

a lehető legrosszabb döntés az összevissza kapkodás. az ugyanis már tényleg veszélyes lesz, az akut helyzeten nem segít, ellenben generál egy csomó újabb gondot. 

ez sajnos nagyon gyakori a szorongós vezetőknél, hogy félelemből elkezdenek kapkodni, sietni, és összevissza cselekedni.

például gyakori a beláthatatlan kanyarokban gyorshajtás, mert "jönnek mögöttünk és mit szólnak", a kormány rángatása oldalra nézés nélkül, és egyáltalán, egy csomó teljesen átgondolatlan manőver, amiből aztán viszont lehet igazi baj is. a mit gondolnak rólam egy némi önfegyelemmel leküzdhető rossz érzés, míg a kanyarban frontális ütközés hadd ne magyarázzam, mennyivel rosszabb ötlet.

ha gyorsabban mész, mint ahogy kontrollálni tudod a szituációt, garantálom, hogy lesz baj.

ezt sem ijesztgetésnek szánom, mert ezekre van gyógyír.

a gyógyír pedig igen, sajnos némi önkontroll és magadra erőltetett koncentráció.

ami pedig igazán segít, az az, ha tudod, hogy ez az egész dolog végső soron a kontrollról szól. a kontrollról, ami nem csúszhat ki a kezedből egy pillanatra sem. ha érzed, hogy kezedben az irányítás, és nem csak véletlenszerűen sodródsz, adott esetben szerencséd van, az meg fogja növelni az önbizalmadat is.

na de ezt akkor hogy lehet elérni? 

amiről mindig papolok az órákon: előre nézés, előre gondolkodás. ne legyen olyan helyzet, amit nem látsz előre. úgy menj, hogy mindig a kezedben legyen az irányítás. akárhogy jönnek is mögötted, ha nem tetszik nekik a sebességed, majd megelőznek (ez nem jelent mindenhol harminccal tötymörgést!).

lásd magad előtt a biciklist, akit mindjárt ki kell kerülnöd. lásd, melyik sáv merre fog menni. lásd meg az indexet, a féklámpát magad előtt. ha úgy érzed, egymással szemben nem férsz el a másik autótól, ne menj bele a csőbe, lassíts, állj meg akár, húzódj le. figyelj és kommentálj, hangosan is akár. a helyzetek elsöprő többségét ki lehet számítani előre. ne cselekedj gyorsabban, mint ahogy gondolkodni tudsz, ez úgyis idővel és gyakorlattal gyorsulni fog. higgy a szemednek. lassíts, ha nem látod, mit csinálj hirtelen. ne menj bele semmibe, amiben nem vagy száz százalékig biztos. a te kezedben legyen a helyzet, ne bízd rá a másikra. lélegezz, engedd le a vállad, komolyan mondom, hogy segít. ha van lehetőséged például piros lámpánál állva, mérd fel minél távolabbra, hogy mik lesznek előtted, mi vár rád. ha oldalra mozdulsz, nézz oldalra. 

tudom, talán elcsépelt, de az a helyzet, hogy ha ezt egy kicsit magadra erőlteted, akkor elég hamar nem kell majd erőltetni, úgy fogod majd magadtól is látni a dolgokat magad körül.

ha komoly rettegést érzel attól, hogy mit gondolnak azok akiket feltartasz, miközben fordulsz, parkolsz, elindulsz, ismét vegyél egy levegőt, fújd ki, és csinálj tervet. hová mindenhova fogsz nézni, merre fogod tekerni a kormányt, mit fogsz pontosan csinálni a lábaddal meg a kuplunggal. mantrázz akár.

csak kapkodni ne kezdj el, nyugtasd magad tudatosan.

hogy mit gondolnak, vagy mit dudálnak, és igen, akár egy húzás vagy padkázás nem tragédia, a kontrollvesztett rohanás viszont könnyen az lehet .

ha pedig, és vicces módon ez a jobbik eset, az ellenkezője történik, mert ez sem ritka, félsz a sebességtől, ahhoz hozzá tudsz szokni fokozatosan. nem kell százharminccal menni egyből az autópályán, kezdd ötvennel a városban, folytasd hetvennel a városon kívül, aztán kilencvennel az autópályán a kamion mögött. érdekes módon akik inkább arról számolnak be, hogy a sebességtől félnek, ők megfontoltabb vezetők lesznek később is, mint a félelmükben kapkodók, de mindkettőt le lehet küzdeni, láttam már belőle jó néhányat. 

a pánik viszont fenntartom, hogy erős kifejezés, sőt tovább is megyek, van, hogy hiszti. ha igazán pánikbeteg vagy, akkor tudod mi a különbség de akkor légyszi, szólj az oktatódnak, akár én vagyok az, akár más �

annyi más dolog van a világon, ami tényleg ad okot igazi pánikra, és addig örüljünk, amíg ezt nem tudjuk pontosan. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bekesvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr9117768704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása