a jó sofőr és a flow
2021. június 15. írta: easternsugar01

a jó sofőr és a flow

img_20210615_081422.jpgma arról lesz szó, hogy tulajdonképpen mi teszi a jó sofőrt, mi is a titka annak, hogy valaki jól vezet. 

sok titka van persze, de szerintem a legfőbb az, amivel folyamatosan mindenki fejét tömöm az órákon:

a flow. 

mondanád, hogy elég nehéz átélni a klasszikus értelemben vett flow élményt egy gusztustalan délután hatórás Hungária körúti túródásban, de ott meg ugye jön a hangoskönyv (majd akkor, amikor már hibátlanul tud az ember figyelni). 

de most ez a flownak egy másik értelme, vagyis tulajdonpképpen az eredeti értelme, az áramlás. 

lehetne mondani, az a jó vezetés titka, hogy felülsz az áramlatra. 

a forgalomnak ugyanis van egy áramlása, egy ritmusa, amit el lehet találni, akkor is, ha dugó van, meg akkor is, ha egyedül kanyarogsz egy szép erdei úton a madárcsicsergésben. 

na de akkor hogy lehet eltalálni az áramlatot, és szépen felülni rá? 

hát ez valami döbbenetes újdonság lesz. 

a legfontosabb az a közhely, hogy figyelj. 

figyelj, következtess, gondolkodj előre, és reagálj. 

éles figyelem, előre, oldalra, hátra, és nem csak úgy előre, hogy az előtted lévő teherautó hátuljáig, hanem minél előrébb. 

komolyan mondom, hogy hacsak valami fatális véletlen nem történik, a közlekedésben az előtted következő történéseket előre ki lehet számítani. 

aki ügyes és gyakorlott sofőr, az pontosan ebben gyakorlott: a másodperc törtrésze alatt fut át az agyán az előtte következő történések láncolata. 

a flow nem csak attól flow, hogy nem történik baleset. az igazán jó sofőrrel is sajnos, történhet baleset, kieshet a figyelme, és más is lehet annyira hülye, amit már végképp nem lehet elhárítani. 

de most hagyjuk is kicsit a balesetet, ma nem az a téma. 

a flow attól is flow, hogy kellemes, nyugodt, nincs rángatás, nincs idegbaj, nincs az a borotvaélen táncolás, amiben mindig csak épphogy megússzuk a balesetet. nincs állandó gyorsítás-fékezés-megállás-gyorsítás. 

ez igazából nem is vérmérséklet kérdése, hanem azé a bizonyos figyelésé és előre számolásé. 

jöjjenek a példák. 

ezek mind olyan dolgok, amiket a gyakorlott sofőrök nem gondolnak át így tudatosan lépésről lépésre, hanem automatikusan történik az agyukban, de attól még ugyanúgy történik. 

például, kezdjük a legegyszerűbbel. 

látod, hogy előtted már piros a lámpa, akkor nem gyorsulsz a sor végére, mint az őrült, hogy ott aztán egy hatalmasat fékezz, hanem ha van elég lendületed, akkor csak gurulsz szépen, nem kell mindig nyomni valamit, és szép nyugodtan fékezve érkezel. úgyis ott fogsz még állni. 

eggyel bonyolultabb: már látod előre, hogy zöldül a lámpa, de még áll a sor, kell nekik egy kis idő, hogy állásból elinduljanak. megpróbálod kiszámítani, hogy mennyire kell lelassulnod ahhoz, hogy végül meg se kelljen állnod, hanem kényelmesen haladhass tovább. mennyivel gazdaságosabb ez így, és mennyivel kevésbé idegesítő nagy fékezés - egyes - újraindulás helyett! 

ugyanez, hasonló helyzet: az előtted haladó kiteszi az indexét jobbra. számítasz rá ilyenkor, hogy a kanyarodáshoz le fog lassulni, hiszen ugye jó esetben te is így szoktál tenni. így már előre visszaveszel kicsit a gázból, hogy mire odaérsz, ő már túllegyen a kanyaron, és hopp, megint nem volt sok melód, nem kellett nagyon lelassulnod, csak ehhez időben kellett észrevenned az indexet, következtetni belőle, és reagálni. 

vagy mész a külső sávban, és látod, hogy a sávodban vészvillogózva áll egy teherautó. már amikor meglátod, elkezdesz figyelni a bal tükörbe, hogy tudsz-e sávot váltani, és ott kényelmesen továbbhaladni úgy, hogy ne ragadj a teherautó mögé, és kelljen aztán állásból elindulnod megint. 

aztán ott az a rengeteg eset, amikor már nem egy lépésre kell előre számolnod, hanem többre. 

nézzük azt, hogy egy egyszerű főúton menet közben az előtted haladó most balra teszi ki az indexet. te ezt észrevéve következtetsz: a balra forduló kénytelen a szembejövő forgalmat elengedni, így te akkor fogsz tudni továbbmenni, ha ő be tudott kanyarodni, ehhez viszont az kell, hogy ne legyen túl sűrű a szembeforgalom. ebből fogsz következtetni aztán arra, hogy mennyire kell lelalssulnod, esetleg meg is kell-e állnod. ha jól figyelsz rá, ezt bőven időben ki tudod találni, ha még a szembejövőket is figyeled. 

vagy ott van aztán a busz, ami előbb-utóbb ki fog jönni a megállóból. 

vagy a bringás, akit meg kell majd előznöd. 

ez csak néhány példa volt, de gyakorlatilag az egész közlekedés ilyen előre gondolkodások sorozatából áll. 

az előre gondolkodáshoz pedig először is észre kell venned, ami előtted történik. 

igazából aki rutinosan közlekedik, nem is veszi észre, hogy folyamatosan ilyen döntéssorozatok játszódnak le a fejében. 

aki viszont kezdő, ott ezeket a folyamatokat tudatosítani kell, úgy lesznek majd előbb-utóbb automatikusak. 

mi kell ehhez elsősorban? 

nézz előre, jó előre. 

autópályán még előrébb. 

minél gyorsabban mész, annál előrébb kell gondolkodnod. 

aztán: jól választott sebesség. nem, nem az a lényeg, hogy pontosan ötvennel menj a városban, az életben sokszor a forgalom ritmusához alkalmazkodunk, persze ötvenes övezetben azért ne nyolcvannal, és ne is harminccal. 

ne egy autót kövess vakon, az egész képet nézd. ezért rossz érzés például busz vagy kamion mögött haladni, semmi mást nem látsz tőle, és csak hozzá tudsz viszonyulni. 

és még, amit nem szoktak rendesen tartani, pedig szerintem a legfontosabb:

követési távolság. 

ha jó távolságot tartasz az előtted haladótól, akkor nem kell minden mozdulatára azonnal pengeélesen reagálnod, mert hamarabb észreveszed például a féklámpáját, és kényelmesen tudsz lassítani, aztán mire odaérsz, lehet, hogy gyorsulhatsz is fel újra. sokkal nyugodtabb lesz így az egész vezetésed. 

ha tartasz rendes követési távolságot, és előre számolsz azzal, hogy mik történnek előtted, sokkal kevesebbet kell melóznod. 

ez egy nagyon fontos szempont, egyébként aki rendszeresen szokott bringázni a városban, az ezt sokkal könnyebben sajátítja el, hiszen ott ugyanezt csináljuk. sőt még inkább elemi érdekünk, hogy minél kevesebbszer kelljen megállni és elindulni, ott közvetlenül a combizmokban lehet érezni, hogy dolgozunk-e fölöslegesen kétszer annyit, mint muszáj lenne. 

ha az autóvezetésben is figyelsz arra, hogy érzékenyen kövesd a ritmust, és reagálj mások mozdulataira, annak rengeteg előnye van. 

sokkal energiatakarékosabb, ha nem kell folyton fékezni és gyorsulni, ami nem csak pénzben fontos, hanem károsanyag-kibocsátásban is. 

persze eleve nem egy környezetbarát üzem ez az egész, de lehet azért enyhíteni a dolgon valamennyit. 

és akkor ott van még a lényeg: ha az ember megtanul felülni az áramlatra, elkapja a ritmust, és előre gondolkodik, az nem csak a pénztárcának és a környezetnek jobb, hanem főleg az idegeknek. akkor nem lesz tíz másodpercenként egy vészhelyzet, hanem csak helyzetek, az ember nem feszül be (annyira) az egésztől, és nem utolsósorban az utasa sem fogja úgy érezni, hogy folyamatos borotvaélen táncolás, idegrángás, hullámvasutazás és anyázás az, hogy elmenjetek hétvégén a telekre, egyáltalán, maga az utazás nem is egy program vagy egy feladat, csak egy mellékes körülmény. 

van, akiről mondják, hogy hát igen, olyan olaszosan vezet, meg temperamentumosan, és akkor ez azt jelenti, hogy torlódik rá a többiekre, indokolatlanul gyorsul, aztán nagyokat fékez a zebra előtt, már ha egyáltalán, vagy indulna a zöldnél, amikor az előtte lévő három még meg se mozdult, megjegyzéseket tesz, tíz centire vág ki a másik előtt, és mégse történik vele baj. 

ez kicsit olyan, mint a házasság, ahol hát igen, mi olyan olaszosan élünk, hát ő ilyen és kész, értsd, ordítunk és csapkodjuk a tányérokat. 

és tényleg jó ilyen örökösen feszülni? szerintem ez nem temperamentum, meg hát ő ilyen és kész kérdése, nem muszáj olaszosan vezetni, akkor már inkább a svédek és a távolságtartás. 

szerintem az a jó sofőr, akinél nem is veszed észre, hogy éppen vezet. 



A bejegyzés trackback címe:

https://bekesvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr4016593950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása