most ez megint a kezdő, sőt, főleg a félős vezetőknek szól, illetve a túl rutinosaknak is, és természetesen mai témánk ismét a tudatosság �

a huszadik születésnapom hajnalán az akkori munkahelyem, egy kétes hírű bár hátsó udvarában álltam, és azon idegeskedtem, hogy esetleg nem jegyzem meg pontosan bonyolult pincéri teemdőimet. emlékszem, hogy megpróbáltam kis mondókákat fabrikálni fejben arról, hogy mi után mit kell csinálni, amiket aztán kényszeresen mondogattam fejben. mielőtt mindenki teljesen pszichopatának néz, térjünk rá arra, hogy mégis, hogy a fenébe jön ez a tudatos autóvezetéshez. 

én két kedves tanítványom, Gabi és Zsófi esetében figyeltem meg, mennyire jót tud tenni önmagad folyamatos kommentálása, ami tulajdonképpen hangosan gondolkodás. 

Gabi és Zsófi kicsit más habitusú, és más tapasztalatokkal rendelkező csajok, mégis az tette őket ügyes, tudatos sofőrré, hogy az elején elkezdtük azt csinálni, hogy kimondtuk, ami történik éppen. 

Zsófi a képen látható állat Subaruval már néhanapján vezetett, de rettenetesen félt bizonyos dolgoktól, amikor autópályán vezettünk például, akkor volt, hogy elmondta nekem, úgy érzi, hogy most mintha nem is ő csinálná ezeket a mozdulatokat, mint aki kiszáll a testéből. nincs ebben semmi durva, régen volt, hogy én is éreztem ilyet, és ha az ember nagyon fél egy bizonyos helyzetben, akkor érthető védekező reakció is. csak hát amikor vezetsz, nagyon fontos, hogy jelen legyél a pillanatban, és tudd, hogy te uralod az autót is, meg a műveletet is. 

azt beszéltük meg, hogy mindig, amikor így érzi, tudatosan kezdje el hangosan kommentálni, hogy mi történik körülötte, mit csinál kezével, lábával, hova néz, mire mit reagál. 

itt vagyunk az M1-esen, megyünk a kamion mögött, jó, százas sebességkorlátozás, bal oldalunkon fekete Volvo, vigyázunk, hogy kellően távol maradjunk a kamiontól, kicsit elveszem a gázt, nem fékezek. gyorsítósávon piros autó közeledik, el kell dönteni, hogy gyorsítunk vagy lassítunk egy kicsit, jó kicsit gyorsítok, most mögöttünk sorolt be a piros autó. 

és így tovább. az ember nem tud nem jelen lenni, ha folyamatosan kommentálja a jelen pillanatot, ez Zsófit is megnyugtatta, hiszen sokkal tudatosabban vette észre a dolgokat maga körül, és irányította a helyzetet már csak attól is, hogy ki kellett mondani hangosan. 

sok órán csináljuk ezt, például mindenkit folyton nyúzok azzal, hogy minden utcában szeretném hallani, hogy kinek van elsőbbsége és miért, milyen táblákat látunk. így én is nyugodtabb vagyok, hogy aki mellettem ül, érti is, hogy miért csinálja azt, amit, nem csak úgy találomra. 

Gabi a képen szereplő menő Mercedessel (amit már azután vett, hogy néhány hónapot gyakoroltunk az én kocsimmal) úgy kezdett, hogy évek óta nem vezetett egyáltalán, és szintén szörnyen félt, ő kevésbé konkrét dolgoktól, hanem úgy, ahogy volt, az egésztől. 

az élet többi területén ő megfontolt, precíz, alapos ember, így nem is esett nehezére elkezdeni a vezetését így tudatosabbá tenni. teszem hozzá, ez kőkemény koncentrációs feladat egy álló órán keresztül, és Gabi így vált nagyon korrekt sofőrré, ráadásul a városban százszor több kommentelnivaló van, mint autópályán. neki egyszerre segített ez odafigyelni is, és a félelmet legyűrni is, mivel így elkezdte érezni, hogy az autójában ő van kontrollban, és igenis tudja, hogy melyik tábla mit jelent, hol mit kell csinálni, milyen helyzetre mit reagáljunk. mentünk a városban egyre bonyolultabb útvonalakon, és dumáltunk rendületlenül arról, ami történik, zöld a lámpa, kicsit gyorsítok, hogy az is maradjon, de nem megyek túl közel a fehér Hyundaihoz, itt fordulunk jobbra tükörbe nézek, visszaváltok, megyünk felfelé a Szépvölgyi úton, bal oldalamon motoros, kicsit jobbra húzódok, negyvenes tábla, előzni tilos, kereszteződésben nekünk van elsőbbségünk, felváltok hármasba, hú, ez túl sok az emelkedőn, vissza kettesbe, előttem féklámpa, kicsit elveszem a gázt, mert kanyarodnak előttem, és így tovább. 

Gabira és Zsófira borzasztó büszke vagyok, mert mindketten nagyon nagy félelmeket győztek le a tudatos figyelem és a hangos gondolkodás fegyverével. 

aki bizonytalan, és nem érzi magát teljesen kontrollban, próbálja ki, de akár az is, akinek ujjgyakorlat a vezetés, az is meg fog lepődni, milyen rengeteg információt kell pillanatok alatt feldolgozni, persze sokszor idő sincs mindet végig is mondani.

borzasztóan jól lehet így tudatosodni arra, hogy valójában mennyire is figyelünk, egyrészt. (például: jé, ilyen ritkán nézek tükörbe? mikor láttam utoljára, milyen kocsi van mögöttem? hű, mióta nem figyeltem a jobb oldalamon a bringasávra? figyeltem, hogy merre megy ez a sáv, vagy csak tavaly is ugyanott volt?). 

másrészt rengeteg minden attól, hogy kimondjuk, értelmet is nyer. sokkal könnyebb így például rádöbbenni arra, hogy milyen sok fölösleges mozdulatot teszünk, rengeteg pluszmunka, például a sok gyorsulás-fékezés az áramlásra való felülés helyett. van, aki megszokja ezt, és dinamizmusnak nevezi, miközben ideges lesz és elfárad attól, hogy egy délután át kell kelnie az Árpád hídon. 

persze az embernek nem kell éveken át kommentálnia a vezetését, ezek a dolgok, a sok-sok információ és döntési folyamat, ami átmegy az ember agyán Zuglótól a Római partig, egy idő után a másodperc törtrésze alatt automatikusan működnek, nem kell kimondanod, hogy ott egy hetvenes tábla, hanem egyszerűen minden benne van a látómeződben. már ha valamikor megtanultál olyan tudatos lenni, hogy ez gyakorlatilag magától menjen. 

én is hasonlóan csináltam motorral, bár amikor motorozni kezdtem, a közlekedés áramlásáról és a szabályokról már elég sok tapasztalatot gyűjtöttem, viszont a motorral mozgást, a helyes mozdulatokat és testtartásokat ugyanúgy folyamatosan tudatosítanom kellett, sőt, kell sokszor még ma is. 

próbáljátok ki otthon, vagyis inkább útközben, nagyon sok meglepő felismerésre lehet jutni tapasztaltaknak is. aki pedig fél és bizonytalan annak ellenére, hogy egyedül vezet, nekik kifejezetten jó sorvezető, és ne féljetek a saját hangotoktól!