képviselő boogie
2022. március 21. írta: easternsugar01

képviselő boogie

tulajdonképpen fel sem nagyon tűntek a választási plakátok, amíg az nem lett a helyzet a kampány során, hogy lassanként több lett belőlük, mint KRESZ-táblából, ami pedig Budapest belvárosában nem kis szó. már attól is boldog vagyok, hogy az utóbbi két hétben lekerült a Miniferi, kevéssel is beérem. 

a tanítványaim viszont hihetetlen kreativitással használják a kampányplakátokat tájékozódásra, és ebből mostanra már annyi szórakoztató pillanat született, hogy muszáj őket megörökíteni.

Katával például múlt héten nagyban gyakoroltunk a kinek van elsőbbsége a kereszteződésben - témakört, ezzel mindenkit heteken, hónapokon át szoktam terrorizálni, amíg alap nem lesz. az elején rendszerint fel-alá körözünk a 13.kerületben, én meg minden kereszteződés előtt jó ötven méterrel érdeklődni kezdek, hogy na, van tábla nekünk? én az elsőbbségadás kötelezőre gondolok, ami jelen helyzetben nincs, jobbkezes utca jön, de Kata meglep: hogyne volna!

-na ne mondd, és milyen tábla van? - kérdezem.

- hát a Hiszékeny Dezső, feleli Kata halál komolyan, én meg nem tudok azóta sem röhögés nélkül erre gondolni, indítványozni fogom az önkormányzatnál, hogy a kampány után is a képviselő úr jelezze előre az összes jobbkezes utcát.

Klári is így tájékozódik, kezdő óráknál tartunk, még jó előre megbeszéljük, hogyan kell jobbra kanyarodni.

-na, Klári, most fordulj jobbra a következőnél, és kicsivel előtte ugye lelassítasz és visszaváltasz kettesbe? 

-persze - feleli Klári - de pontosan hol, itt az Orbánnál?

-nem, hát az Orbánnál nincs kereszteződés, nézd meg.

-ja, akkor ott előrébb, a Márki-Zaynál? 

-igen, hát ott az az utca, tudod.

-jó, akkor tehát az Orbánnál már fékezek és visszaváltok, Márki-Zaynál fordulok, ugye?

én nem is tudom már, hogy fogunk jobbra fordulni a Váci út szervizútjáról, ha ezek a jeles fiatalemberek nem jelölik végig, hogy hol mit kell csinálni.

Nórával emelkedőn indulunk, többször egymás után gyakoroljuk, hogyan ne guruljunk hátra elinduláskor. 

-na akkor, ahogy múltkor, keresd meg az egyensúlyt a kuplunggal.

Nóra visszanyomja a kuplungot, enyhén hátragurulunk persze.

-és akkor előre menjünk, ne hátra - mondom, és észre sem veszem, komolyan nem.

-ne is mondd - nevet Nóra - a gyerek imádja, tisztára fülbemászó, piros lett a paradicsom, nem sárga.

soha többet nem tudom, hogy fogok már ezek után bárkivel is emelkedőn indulni, nagyon nehéz lesz enélkül a mondat nélkül, sajnos ezt már elhasználták, pedig elég egyszerű volt.

amikor azt hallom a saját számból, hogy a kormány ne mozduljon, már meg se rezdülök, és megpróbálok úgy tenni, mintha ezt magam se hallottam volna.

másnap Laurával hasítunk a Váci úton kifelé, a felüljáró előtt van egy trükkös piros lámpa, amit egy kicsit eltakar a fa, nem mindenki szokta észrevenni. 

azért pedig már nem első alkalommal jövünk erre órán, kicsit határozottabban szólok.

-Laura, nem kellene lassan fékezni és megállni?

-jaj tényleg! ott mutatja a Toroczkai László is a kezével, hogy álljak meg!

 

img_20220321_004151.jpg

bedobom a törülközőt, ordítva röhögök egyrészt, másrészt jobban megnézve, ez a fickó minden elsőbbségadás-tábla és lámpa előtt ott lengeti a tenyerét.

tulajdonképpen le kellene cserélni az összes KRESZ-táblát, ezek az urak annyival hatékonyabbak. ha minden ilyen flottul menne!

A bejegyzés trackback címe:

https://bekesvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr5317785524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása