falban mondom el 2.
2021. október 23. írta: easternsugar01

falban mondom el 2.

további kedvenc firkáim a városban

volt már egy posztom, amiben a kedvenc budapesti falfirkáimat osztottam meg a nagyérdeművel, de mivel a város nagy, lakóinak kreativitása pedig határtalan, ezért bőven van ott még, ahonnan az előző jött. több éve gyűjtöm a mély- és kevésbé mélyértelmű életigazságokat és egyéb okosságokat a városban, autóval is rendszeresen megállok lefotózni, ha valami fajsúlyos darabbal találom szembe magam, de mivel elég sokat sétálok is, ott meg bőven van időm észrevenni őket. 

így aztán következzen néhány újabb kedvenc darabom. 


img_20210418_235529.jpg

itt, ezen a szent helyen, tulajdonképpen rejtély, miért éppen ezen a népszerű kirándulóterepen, és az egyik legregényesebb nevű utcában (bár erős a verseny a majdnem pont szemben található Mese, Varázs és Monda utcákkal), de ha én választhatnék, hogy hol kezdődjön a személyes szabadságom, hát én se adnám alább. 



img_20211005_140009.jpg

 

egy rejtély Budafokon, a vasúti zajvédő falon. hónapokig jártam ide egy nagyon kedves tanítványomhoz, a fallal szemben a Pista néni borozó volt megtalálható, talán az ő férje lehetett Feri bácsi, aki viszont nincs, na itt zavarodtam bele az ügybe. 



img_20211005_135759.jpg

egy kakukktojás, mert ez kivételesen nem Budapesten van, 2013-ban fotóztam Brassóban, és azóta is imádom. punks not dead, ezt tudtuk eddig is, de most már akkor azt is, hogy csak erőt gyűjtenek. mondjuk van is miért. 

 

 

img_20211005_140119.jpg

ez az angyalföldi darab az egyik legnagyobb kedvencem, most májusban láttam meg kiszállítás közben, és ahogy voltam, majdnem az út közepén azonnal meg kellett állnom fotózni, annyira mindent elmond. de most ez teljesen viccen kívül egy szimpatikus hozzáállás az élethez, úgyis tele vagyunk mindig mindenféle nyavalyával, akkor meg már akár, miért is ne…?



img_20211023_191244.jpg

folytatódik a XIII kerületi melankólia, csak még tömörebben. ez egy Árpád híd melletti körforgalom mellé van fújva, mindennap többször elmegyünk előtte, ebben a körforgalomban szoktuk a kezdőkkel gyakorolni a helyes kormánymozdulatokat. szépen rímel az előző darabra, és igazság szerint ennél velősebben nem is lehetne kifejezni a dolgot: a baj az baj, de azért rózsaszín, és kis szívecskéket is rejtett bele a művész. persze lehet, hogy csak valakinek a monogramos aláírása, de engem teljesen megfogott. 

 

és van még bőven a kiváló gyűjteményemben! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bekesvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr1616733626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása