autós lelkizések 2. - visszapillantó
2021. április 17. írta: easternsugar01

autós lelkizések 2. - visszapillantó

 

 

 

visszapillantó

 

talán még az autóskártyával kezdődött gyerekkoromban, de az is lehet, hogy a szteppfater első olyan autójával, amit (legalábbis látszólag) együtt választhattunk ki az Autópiac katalógusból. akkor hónapokig röpködtek otthon az Opelek és Toyoták, hengerűrtartalmak és lóerők. később aztán elült egy kicsit a téma, de sosem eléggé, valahogy a képzeletemben szőtt regényekben a természetesen nálam jóval menőbb alteregóimnak is mindig volt valami jellegzetes autója. sosem igazán jó, de jellegzetes, olyan, aminek története van. szerepelt például a kilencvenes évek anyahajónyi szürke kocka Volvója, meg az a kétajtós, egyedi régi sport BMW, olajzöldben. 

a valóságban persze nem álmodhattam autóról, huszonkét éves koromig, de erről majd később írok, apám születésnapján. 

huszonegy éves koromban is másképp szerepelt ez a téma a horizontomon, például soha az életben nem érdekelt, melyik csávónak milyen autója van, mivel általában nem volt. a rozzant kis piros Peugeot volt az első. az, amivel hazavittek az istentelen messzi külvárosi munkahelyről, ahol sok évet töltöttem el azután. a munkahelyen is, meg a rozzant Peugeot-ban is. igazság szerint a következő években minden fontos esemény ott történt. minden Első és minden Utolsó. 

közben csatlakozott a történethez a szürke Suzuki is, ami akkor még nem volt rozzant, és akkor azt hittem, hogy a történetem a piros Peugeot-val majd ettől véget ér, de nem ért, csak kibővült. 

ha volna emlékezete a külvárosi építési területeknek, az M31-es alatti erdősávoknak, a tizenhatodik és tizenhetedik kerület  térképen meg nem jelölt szakaszainak, hajjaj, akkor mi lenne. ilyen sztorija persze mindenkinek van néhány. de mennyivel több mindenre emlékezhet egy bizonyos McDrive a külső Üllői úton, vagy az Eurocenter mélygarázsa, nagy bejelentésekről, egymásra nézésekről, sírásokról, világ- és munkahelyelemzésekről, vagy az M7-es lepsényi pihenője nyomasztó telefonálásokról, a Kálvin téri lámpás kereszteződés arról, hogyan énekeltem kétségbeesetten hamisan ordítva Fekete Vonatot a szürke Suzuki volánjánál, miközben lehúzva felejtettem az ablakot, és a szomszéd sávban a zöldre várakozó rendőrök döbbent arcára eszméltem.

volt aztán lakás is, persze, több is, sőt letelepedés, meg hosszú és kulturált történet, olyan sztorija is van mindenkinek, de a lényeges ügyek valahogy mindig a kocsiban történtek. 

minden, amire emlékszem, és jó a memóriám, az egész történet útközben van előttem, de legalább a motor biztos járt, hogy menjen a légkondi. Mekiparkolók, autópályák, tűző nyári napsütés az M4-es leállósávjában, amíg a trélerre vártunk, unalmas agglomerációs települések presszói (ott még igenis presszó volt, mint a nyolcvanas években) húztak el mellettünk a rezgő hőségben, csak a nyarakra emlékszem igazán erősen. alkalmilag szerepeltek melósfurgonok, bér- és kölcsönautók, de a piros Peugeot szimbólum volt, az igazi helyszíne mindennek, ami lényeges. 

magamnak azért néha vágyódva nézegettem új autót, azt az egyedi régi sport BMW-t, olajzöldben, aztán mindig megbeszéltük, hogy micsoda hülyeség. 

mondtam már, ugye, hogy nem ültem soha igazán jó autóban, és ezt érdemnek is tekintettem végső soron. nem csak a magam, de az ő érdemének is, mert épp azt szerettem, aki jó autó nélkül, büszkén a koszlott, fapados régi kocsival lenni tudott, akinek nem volt szüksége menő külsőségre ahhoz, hogy valaki legyen. épp ez adta a lényeget. 

szép, bonyolult és végül keserves történet volt, ahogy persze mindenkinek. 

we won’t go to war - énekelte az ismeretlen Kensington együttes az autórádióból a Népliget parkolójában azon a tavaszi délutánon, amikor utoljára beszéltünk, órákig ülve a kocsiban, ahogy mindig is. aztán bemondták a közlekedési híreket. we won’t go to war, ismételtem magamban, hát tekinthetjük így is. 

később a munkahelyi parkolóban hallottam, hogy új autót vett. egyedi, régi sport BMW-t, olajzöldben. pontosan azt. akkor tudtam igazán, hogy nála is vége van, ez nem autócsere, ez üzenet, visszavágás. 

és akivel akkor nemrég találkoztam, azt mondta nekem elkenődött arccal, hogy hallom, a volt faszidnak egy ilyen zöld sport BMW-je van, nekem meg csak a HÉV a zöld. 

(ízlelgettem a kifejezést, furcsa volt, száraz. nem gondoltam rá sose ezzel a szókapcsolattal, hogy a volt faszim. pedig hát.) 

sejtelme sem volt róla, hogy nekem erről nem a vágyott, menő kocsi jut eszembe, hanem az, hogy akinek zöld sport BMW-je van, az nem ugyanaz már többé. hiszen ott szűnik meg minden, ami lényeges.

---

további lelkizések:

road movie

apa kocsit hajt

üresbe váltás

A bejegyzés trackback címe:

https://bekesvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr3116504638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása