“öreg vagyok én már ehhez”

 (2019 decemberben írtam) 

nekem ez az egyik kedvenc mondatom, ha mindenféle hülyéskedésről van szó. például a képen látható kulcstartóhoz, amin a rózsaszín csillámos cica őrzi a kocsim, a motorom és a bringám kulcsát, hát ahhoz tényleg öreg vagyok, de pont ettől vicces. 

viszont ti is sokszor mondjátok - alig harminc éves emberek, hogy öregek már megtanulni vezetni. tény, hogy mindenféle ügyességi meg egyensúlyozási meg ehhez hasonló dolog könnyebb húsz körül, de azért ne hülyéskedjünk. 

én ezt onnan tudom, hogy tavaly nyáron kínnal-keservvel tanultam motorozni nulla tapasztalattal, de még egy robogón sem ültem előtte soha, harmincegy évesen egyedüli nőként egy olyan csoportban, ahol csupa húszéves, motorozni persze már rég tudó nyikhaj szeme láttára vágódtam el alkalmanként többször, és persze le is vontam a következtetést, hogy ezt tizenhat évesen kellett volna elkezdeni, mert bizonyos dolgokhoz, mint például a szertorna, egy kicsit már késő van. 

na és akkor találkoztam Mártával a motoros pályán, és döbbenetemet leplezni próbálva érdeklődtem, hogy akkor ő tényleg most kezdte-e, és mi a motiváció. 

erre Márta a következőt mondta. 

“a hatvanadik születésnapomra ezt kaptam magamtól ajándékba. most, hogy végre elváltam, foglalkozhatok értelmesebb dolgokkal is, mint a gatyák mosása, és milyen menő lesz már, amikor meglátják az utcán, hogy micsoda öreglány bukkan ki a sisak alól.”

rögtön befogtam arról, hogy én mihez vagyok öreg. Márta a hősöm, komolyan, és végül együtt szereztünk jogosítványt, jó sok plusz óra és esés - kelés után, remélem, azóta ő is vett egy motort, és mindenki megcsodálja az utcán, hogy milyen öreglány bukkan ki a sisak alól, mert nem akármilyen, az biztos. 

úgyhogy ha ő nem, akkor én sem, meg mások sem, és jelzem, az autóval még felborulni is nehezebb.