tegnap este csináltam meg az utolsó futárkörömet a városban. egy évig és négy hónapig volt életem része a kiflis bevásárlás-kiszállítás, a fehér furgon és a zöld póló, és most hirtelen el se hiszem, hogy egyedül vagyok, és nem lesz a külvárosban olyan raktár, aminek a falának dőlve közösen hőböröghetek valakikkel a munkaidőről. 

hogy nem pakolok több ásványvizet a nevezett fehér furgonba, nem állok kapualjakban a csengőt keresve, és nem kapok többet tisztelt alvállalkozók kezdetű leveleket. lett még egy nagyon kedves barátom is innen, általában tisztelt alvállalkozónak szólítjuk egymást. 

imádtam ezt a melót. én lehettem az, akinek nem kellett betartani a kijárási tilalmat, egyedül voltam a városban a téli vasárnap estéken, egyik házból a másikba, egyik tilos parkolásból a másikba, csak én meg a többi fehér furgon. 

hirtelen magasztos lesz a reggel ötórás tülekedés emléke, a tizenkettedik kerületi lift nélküli társasházaké, a negyedikre rendelt ötven liter ásványvizeké, a címre várakozással a parkolóban elöltöltött óráké, az izzadt rohanásoké. 

annyi emlékem van, másfél év se volt, de két hét alatt lett természetes, amikor elkezdtem. 

a vásárló lába előtt összetört üveg bor, a bánatos diszkószámok bőgetése Csepeltől Aquincumig, az ötezrest jattoló vásárló, aki mindenképp szeretné, ha részt vennék a házibuliban, az elromlott lift és a kilencedikre rendelt nyolcvan kilós bevásárlás, az öregek otthona előtt az úttestre guruló dinnye, az örökös kérdés, hogy hol fogok pisilni. kő gazdag háromszintes villák Budafokon, Gyáli úti cigánysor, kelkáposztaszagú panelek, üdülőtelep Újpesten, leírhatatlan kilátás a Farkasrét tetejéről, én minden kerületben szeretek valamit, csak az agglomerációt utálom, bevallom. belvárosi parkolás, pestlőrinci verőfényes reggelek, van a harmincszázalékos emelkedő Solymáron, meg a bácsi a Margit körúton, aki minden áldott nap rendel egy tálca sört. jó napot kívánok, hoztam a kiflit, nyitom, negyedik emelet. 

minden sarkon álltam már, minden házban jártam már. 

eddig is jól ismertem a várost, és szerény becslésem szerint eddig is egészen jól tudtam vezetni, fehér furgont is. egyszer majd írok arról, hogy milyen fura gépeket vezettem munkaügyileg. nem gondoltam, hogy még mindkét kérdésben dimenziókat lehet ugrani, de azt hiszem, sikerült, mert egy olyan pontot most már maga a jó főpolgármester úr sem tudna mondani, amit ne ismernék fel két másodpercen belül ebben a városban. 

az óráimon a merre menjünk kérdésnél általában a futárélményeim alapján találom ki az útvonalat. 

és milyen más a város futárszemmel! 

egy pillanat alatt felméred, hova lehet parkolni, lesz-e lift a házban. most is ilyen szemmel nézem a házakat, munkaidőn kívül is. a panel melyik oldalán lesz a kapucsengő, a csengő számából lehet - e következtetni az emeletre. az új építésű házak a kilencedik kerületben, minden emeleten három tűzgátló ajtóval, a második kerületi házak a domboldalon, ahol az ember megkönnyebbül, hogy csak családi ház, míg rá nem jön, hogy hetven lépcsőfok a bejárattól a kertig. meg lehet tanulni két kézben tizenkét szatyrot, vagy két-két zsugor ásványvizet vinni például, meg hogy a rekesz tej biztosan összeszakad. 

tegnap volt az utolsó köröm, megsirattam, és mintha a diszpécserprogram rám gondolt volna direkt, meg erre a szomorkás utolsó körre, mert erre a napra végigküldtek egy olyan útvonalon, hogy minden cím külön világ volt, nyolcadik kerület, külön engedéllyel látogatható budai várbeli ház, újépítésű lakópark Budaörsön, egyszerűen mintha direkt minden belekerült volna, amit annyiszor láttam az elmúlt évben. 

legyetek jók, kiflik, hogy is szoktuk mondani, kevés vizet, sok címet, jó jattot mindenkinek! nagy feeling volt ez az egész.