autós lelkizések 4. - üresbe váltás
2021. április 17. írta: easternsugar01

autós lelkizések 4. - üresbe váltás

 

 

üresbe váltás

 

utoljára, mikor munkanélküli voltam, akkor is tavasz volt, mint most. van ez a nyomasztó késő délutáni narancssárga napsütés, gyerekkoromban a telken voltak ezek a soha véget nem érő délutánok, amikor ilyen ferdén sütött a nap, és valami szorítás volt az ember gyomrában, csak nem lehetett rájönni, mi az. munkanélkülinek lenni pont ilyen. ferdén süt a nap az ágyba, miközben lassan lemegy a szomszédos tízemeletes mögött, lehetne most olvasni valami értelmes könyvet, ma már úgyse fogok több állásra jelentkezni. holnap is ráér, hogy targoncás legyek a Penny Marketben. már ha szerencsém van. 

még nem nyeltem le, hogy nincs munkám, aznap, amikor elveszítettem, indítványoztad, hogy nézzük meg a Hotel Ruandát, majd az eltereli a figyelmem. 

pedig ez az én módszerem szokott lenni, hogy gondolj arra, hogy bezzeg másnak mennyivel rosszabb. azért Ruanda talán még ehhez is egy kicsit túlzás, de hát végülis. 

 

ha nincs munkám, akkor nincs semmim, az vagyok, ami a munkám, így volt mindig, most meg autóm sincs már, kölcsönadtam neked, mert úgyse mennék sehova, maximum motorral, csak este van hideg. 

mondjuk ahogy kölcsönadtam, egyből azt a nagyseggű Veronikát fuvaroztad vele haza, az én kocsimmal, az én kis szívbéli háziállatommal. igazság szerint nem is a Veronikát bánom annyira, csak azt, hogy az én kocsimmal, mert abban az én titkaim vannak. nem a számlatömböm meg a határidőnaplóm, meg ilyen unalmas titkok, hanem az igaziak. 

meg értem én, hát az is igaz, hogy a múlt héten végülis én is a Rolival mentem motorozni, és valahogy tényleg úgy alakult, hogy történetesen a Rolihoz motoroztunk, de az egyáltalán nem ugyanaz. a fene se lesz a Roliba szerelmes, ennyi idősen már ennyit azért tud az ember. 

 

neked meg a Veronikának ráadásul még munkahelyetek is van, közös, nem úgy, mint nekem. meg az a kontraszt is erős, hogy én  eddig is mindig melósnadrágot hordtam, meg láthatósági mellényt, ő meg ezt a rohadtul tökéletesen vasalt egyenruhát. nem is beszélve a csipkés harisnyáról, én meg targoncás leszek a Penny Marketben, az lesz aztán csak a kontraszt. 

a csipkés harisnyát onnan tudom, hogy nemrég még nekem is nagy barátnőm volt, de hát mostanában valahogy egy kicsit kevésbé. 

ez tulajdonképpen nem szép tőlem, tekintve például ezt a Roli-ügyet, de hát az tényleg nem pont ugyanaz, na. én ebben igazán nagyon jó vagyok, én ezt igenis meg tudom különböztetni. lassan még én magam is elhiszem. fejben vitatkozom veled, mert szerinted téged kezdetben egyáltalán nem is érdekelt volna a Veronika, ha én nem motorozgatok a Rolival. most meg már mindegy, mert most már érdekel, meg most már fuvarozni is van mivel. még jó, hogy én találtam ki az egészet, hogy odaadom az autóm, hogy addig is baromira jó fejnek tarthassam magam. 

 

másnap sincs munkám, meg a következő héten se, csak fekvőtámaszozok meg összeesküvés-elméleteket szövök egész nap, meg ilyen látszat-házimunkákat csinálok, hogy nehogy az legyen, hogy aki munkanélküli, az nem jó semmire. 

valamikor kapok egy telefont, hogy költöztessem el az ismerős ismerősét, Újpalotáról Szekszárdra, ahhoz egy kicsit visszakapom a kocsimat, megsimogatom a volánt, mégiscsak az én otthonom. és akkor beül mellém ez a lehetetlenül büdös és arrogáns alak, Szekszárdig, a gyomrom kifordul. nem is csak mert büdös, hanem mert olyan reménytelen ez az egész, és hazamegyek délután, abban a rohadt ferde, narancssárga napsütésben, elmesélem a költözést, és te azt mondod, hogy most inkább akkor zuhanyozzak le, ami jogos, de a világ minden keserűsége sűrűsödik össze a ferde napsütéses, nyomasztó délutánban, hogy nyilván a Veronika, az nem állt költöztetőembernek. 

 

annyira ráértem én mindenre, hogy komolyan, kötöttem neked egy pulóvert, mikor átküldtem a képet, még tetszett is, és kitaláltam, hogy amikor dolgozol, akkor átviszem hozzád. motorral, bár rohadt hideg van, ezt olyan hősiesnek találtam. még az úton lehet, hogy látlak is a kocsimmal, meg a Veronikával az anyósülésen. imádtam ezt a tragikus szerepet, lássuk be, de mire odaértem hozzád, elszállt a pulóver a szélben, komolyan. leültem a tízemeletes elé, a lépcsőre, és azt gondoltam, hogy akkor most belesüllyedek az aszfaltba, itt nyeljen el Kispest, se munkám, se kocsim, se az a rohadt pulóver, még egy melósgatya se. és akkor eszembe jutott, ahogy az Üllői út meg a Határ út sarkán valaki nagyon dudált rám, biztos, mert ekkora lúzer vagyok, és szabálytalanul kanyarodtam, de mi van, ha ott hagytam el a pulóvert. és mivel annyira mindegy az egész, de tényleg az egész rohadt élet, akár vissza is mehetek arra a sarokra. 

és akkor ott a pulóver egy kerítés mögé gyűrve egy szatyorban. egy ekkora városban, egy ekkora kereszteződésben, ilyen csak velem lehet, hogy ebben a tengernyi nyomorúságos szarban egy ilyen fénysugár. 

fogom a pulóvert, nem olyan szép különben, de nem rossz,  leülök a benzinkút mellé a járdára, felnézek az égre, hogy hát ez aztán, ez talán mégis valamit jelent. 

aztán felkanyarodok a Gyáli útra, hogy most akkor igenis jól átmegyek a Rolihoz, lefekszem a kanapéra, és tavalyelőtti MotoGP-futamokat fogunk nézni, mert valójában nincsen semmi más, ami mindkettőnket érdekelne. 


---

további autós lelkizések:

road movie

visszapillantó

apa kocsit hajt

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bekesvezetes.blog.hu/api/trackback/id/tr9616504650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása