szeptember elején jött hozzám Anett, az ügyvéd, egy kedves barátom kolléganője, akivel igen óvatos kispesti köröket tettünk, mert nagyon félt, és nagyon bizonytalan volt a volánnál. viszont elsőre feltűnt az a fegyelmezett tanulni tudás, amivel akkor is azt csinálta, amit mondtam, ha félt tőle, és szívós kitartással ismételt minden mozdulatot. egy élmény volt vele dolgozni, és nem csak ezért.

szép lassan haladtunk egyre nehezebb terepekre, autópályákra, hegyekbe, mindenféle hülye címeket írtunk be a navigációba, és közben összehaverkodtunk. 

karácsony előtt már simán lehetett vele mindenféléről dumálni vezetés közben, úgyhogy szó esett arról is, hogy ő miért néz ki ilyen baromi jól, nekem meg miért olyan a fejem, mintha nem aludnék sose (mondjuk tény, hogy talán azért, mert nem alszom �), pedig nyolc évvel idősebb nálam.

Anett megtanította nekem, hogy ha esetleg foglalkoznék az arcbőrömmel napi három és fél percet, akkor mi minden lehetne, és én meg teljesen el vagyok azon képedve, hogy milyen változások álltak be

a) Anett vezetési tudásában,

b) az én arcbőröm kinézetében,

pedig az ilyesmiben mindig állati trehány voltam, csak fodrászhoz járok, bár oda mondjuk hetente, de az összes többi szépészeti dologhoz nem nagyon van türelmem. most megpróbáltam tanulni egy kis következetességet és kitartást Anettól, és láss csodát, egész jól nézek ki!

még hátravan, hogy sminkelni is megtanuljak, egyszer azt olvastam valahol, hogy harminc fölött azt gondolni hogy nincs szükségünk sminkre, az egyszerűen nagyképűség �

Anett utolsó óráján gyönyörűen felvitt minket kedves közös barátunkkal a délutáni Hegyalja úti csúcsforgalomban, az emelkedőn araszolva a Czakó kertbe, ami nagyon nem volt egyszerű kör, hogy ott mindannyian együtt igyunk egy kávét a szépséges tavaszi napsütésben.

hajrá Anett a céges kocsival, úgyis tudom, hogy óvatos leszel, és jövök sminkelni �